Az egyik legsúlyosabb hiba az szokott lenni, hogy sokan a szereplők bemutatását nevezik prológusnak. A bevezetésnek nem ez a célja. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ne mutasd be a szereplőidet, de azt akkor inkább ne „prológus” címszó alatt tedd!
Mielőtt nekifogsz, hogy megírd a prológust, gondold át az egész sztorit, mert csak akkor tudsz, egy nagyon ütős bevezetést írni, ami magával ragadja az olvasókat. Ha sikeresen átgondoltad, akkor a történetből egy olyan mozzanatot is kiemelhetsz, ami mindent megváltoztat, vagy bármit, ami nem a megszokott egy sztoriban.
Vegyünk két példát, és biztos mindenki megérti a különbséget.
Destiny Hope Horan a nevem, tizennyolc éves vagyok. Nem átlagos az életem, mint a korombeli lányoknak, hiszen Niall Horan a bátyám. Igen, az a Niall Horan, a One Direction énekese.
Na én itt szoktam a piros „x-re” kattintani. Miért? Mert már a bevezetésből látom, hogy egy tucat fanfiction lesz. Ez nem jelenti azt, hogy az illető, aki ilyesmi bevezetést írt, nem jó író, de én innentől nem szoktam tovább olvasni.
Hogyan lehetne ezt érdekesebbé tenni? Valahogy így:
Az eső zuhog, mintha dézsából öntenék, s én tehetetlenül nézem, ahogyan elmegy. Már megint. Hiányzik az az idő, amikor még csak az enyém volt, és nem a világ körül szálldosott, mint valami madár. De nem tudok elleni mit tenni, hiszen csak az álmát követi. Ezért sosem haragudtam rá, sőt én vagyok a legbüszkébb rá, hogy ilyen sikereket ér el, de mégis néha azt kívánom, bárcsak ne ment volna el a tehetségkutatóba...
A ruhám már teljesen átázott, de ez hidegen hagy, mert a hiánya lassan kezd eluralkodni rajtam, még ha csak most is ment el.
-Tényleg ez a kívánságod? – hallom valahonnan a hangot. Nem foglalkozom vele, hisz csak nem nekem szánta a kérdést – Hozzád beszélek, hallod!? – szól erélyesebben, mire felé kapom a fejem, és meglátom a csuklyás alakot. Arca nem látszik, s már csak egy kasza kellett volna a kezébe, és úgy nézett volna ki, mint a halál. Legalábbis szerintem – Azt szeretnéd, ha minden olyan lenne, mint mielőtt híres lett?
Meglepetten pislogok az illetőre, de nem értem, hogy honnan jött rá, hogy erre gondoltam. Biztos csak képzelődöm, vagy valami. Megdörzsölöm a szemem, sőt még megcsípem magamat, de a furcsa alak, még mindig előttem tornyosul.
Sürgetően kezd el dobolni a lábával jelezve, hogy a válaszomra vár. Végül is, annyira nem is lenne rossz, ha teljesíteni, mert végre visszakaphatnám őt, s talán minden olyan lenne, mint régen.
-Igen – suttogom először, majd sokkal hangosabban megismétlem magam. Az előttem, álló személy kacagni kezd, és hirtelen villámlik is. Ijedtemben megugrok, de nem sokáig tudok azzal foglalkozni, hogy dörög az ég, mert lehullik az illető csuklyája, s meglátom az igazi arcát.
Vissza akarom vonni a kérésem, de már nem tehetek ellene semmit, hisz a varázslat megtörténik, és már nem lehet visszafordítani...
Így mennyivel érdekesebb nem? Felmerülhetett a kérdés, hogy ki a csuklyás alak, kit szeretne visszakapni, és legfőképp mi lesz. Sikerül a lánynak visszafordítania a kívánságát? Vagy minden olyan lesz, mint régen?
Egy ilyen prológussal sok olvasót meg lehet fogni, és már nem lesz sablonos a sztori, hanem egyedi, ami manapság egyre ritkább.
Szóval mire akartam ezzel kilyukadni? Ne a szereplőket mutasd be a prológusban, hanem vezesd be az olvasókat a történetbe. Ezzel tudod a leginkább megfogni a közönséget. Ha ez nem jó, akkor hiába írsz úgy, mint egy profi író, a kutyát sem fogja érdekelni a történetet, hiszen szinte minden a prológuson múlik. Persze emellett vannak más fontos dolgok is, mint a központozás, a helyesírás vagy a jól kidolgozott szereplők.
Remélem sokat segítettem leendő és mostani bloggereknek is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése